Eldől Dzsudzsák sorsa – a debreceniek állítják, minden a terv szerint halad

2025. június 16. 16:49

Egyelőre nagy a káosz a DVSC-nél: a vezetőedző után a sportigazgató is távozik, a felkészülés a tervezetthez képest két nappal később kezdődik.

2025. június 16. 16:49
null

Két nappal a szakmai stáb nagy részének távozását követően a Debreceni VSC bejelentette, hogy Hajk Hovakimjan sportigazgató is elhagyja a labdarúgó NB I-ben szereplő klubot. Az örmény sportvezető három éven keresztül dolgozott a hajdúsági egyesületnél, előbb sportigazgatóként, majd nemzetközi igazgatóként.

A 31 esztendős Hovakimjan két napon belül már az ötödik távozó a 2024–2025-ös NB I-es idényben kilencedik klubtól, mivel szombaton közös megegyezéssel Nestor El Maestro vezetőedző, illetve a szerb-angol kettős állampolgárságú szakemberrel együtt segítője, Nikon El Maestro, Bojan Sztamatovics erőnléti edző és Branko Katics kapusedző is szerződést bontott.

Ezt is ajánljuk a témában

Távozik a DVSC-től az egyszeres magyar válogatott Megyeri Balázs is, aki az Instagramon búcsúzott el három év után a debreceni szurkolóktól. A 35 esztendős kapus 66 mérkőzésen szerepelt a Lokiban, a 2022–2023-as évadban bajnoki bronzérmet nyert a csapattal.

 

Mindeközben Dzsudzsák Balázs jövője továbbra is kérdéses a DVSC-nél. A 38 éves játékos szerződése június végén lejár Debrecenben, és egyelőre nem tudni, hogy hosszabbít-e, vagy hogy egyáltalán folytatja-e a pályafutását.

A csakfoci.hu úgy tudja, Dzsudzsák sorsa még ma, hétfőn eldől a DVSC-nél, és legkésőbb kedden végleges bejelentés érkezhet a jövőjével kapcsolatban. A portál információi szerint 

a klub új szakmai vezetése azt szeretné, hogy a futballista hosszabbítson, a döntés Dzsudzsák kezében, és jelenleg arra van nagyobb esély, hogy további egy évig marad a klub labdarúgója.

A debreceniek egyébként hétfőn kezdték volna a felkészülést az új szezonra, de mivel még nincs új vezetőedzője a csapatnak, a játékosok csak szerdán állnak munkába – írja a haon.hu. A hajdúságiak közlése szerint azonban minden a tervek szerint alakul. A Nemzeti Sport úgy tudja, Nestor El Maestrót egy spanyol szakember követi a kispadon, de azt nem tudni, hogy pontosan kicsoda.

(MTI/Mandiner)

A nyitókép forrása: dvsc.hu

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!